Közös spirituális utazás mantrázással Sri Lankán

Srí Lanka, Ceylon, nem más, mint a csodák és a buddhizmus szigete. Már maga a sziget formája csodálatos, sokak szerint olyan, mint egy könnycsepp. Erre a különleges helyre nemcsak a keresztények látogatnak el, hanem a buddhisták is, mert úgy tartják, hogy Ádám lába itt érintette először a földet a paradicsomból történő kiűzetését követően. Ez a sziget bővelkedik természeti kincsekben, állatvilága is egyedi, különleges.

Érdemes élni a lehetőséggel, és jelentkezni egy két hetes barangolásra, melynek egy spirituális utazás Srí Lankára a célja.

Spirituális programok

Változatos eseményekben lehet részünk, hiszen ki ne szeretné látni azt az országot, ahol Buddha is megpihent. Buddhista szokásokat, hagyományokat ismerhetünk meg.

Közösen mantrázhatunk egy buddhista szerzetessel és tanítóval, akik beavatnak minket az ősi szertartások rejtelmeibe is. Turisták elől elzárt szakrális és spirituális helyekre látogathatunk, megnézhetjük Ázsia legnagyobb fekvő buddháját.

Pihenhetünk az Indiai óceán partján, és négycsillagos luxus szállodák ill inclusive szolgáltatásait élvezhetjük teljes ellátás mellett. Egy lakatlan szigetre is ellátogatunk.

A szent fog

Megtekinthetjük a Szent fogereklye templomát Kandiban, ami azért különleges, mert itt található Buddha fogrelikviája. Ez az ereklye politikai szempontból is jelentős, akié az ereklye, azé az irányítás. A szerzetesek minden szerdán – jelképesen – megmosdatják ezt az ereklyét szentelt vízzel, melyet a szertartás végén kiosztanak a jelen lévőknek. Hitük szerint a víznek gyógyító ereje van. Naponta háromszor szertartásokat is tartanak itt.

Lehetőség lesz közös mantrázásra is a szerzetesekkel közösen, ami hatalmas spirituális élmény. Érezhetjük, hogy számukra Buddha mennyire fontos még mindig.

I've been banking with Charter Oak Federal Credit Union since I was a kid. They always took the time to explain how to set up my accounts and manage my money. I remember us setting a budget together and them helping me stick to it! Not only are they helpful, but their customer service is top notched and their rates are unbeatable. I'm so glad that I chose Charter Oak Federal Credit Union for my banking needs!

I recently switched to Charter Oak Federal Credit Union online banking service and have never looked back. The website is intuitive, the banking features are easy to use, and the customer service is stellar. My favorite feature has to be the bill pay option – it’s so quick and convenient! If you’re looking for a reliable online banking login, Charter Oak Federal Credit Union is definitely worth checking out.