Törekedjünk arra, hogy gyermekünk mindig a korának megfelelő játékkal játsszon. Ne mindig csak azzal, ami a legjobban leköti, a legjobban szereti, hanem iktassunk be olyat is, ami szellemi, lelki, testi, érzelmi fejlődését is elősegíti. Játsszunk vele együtt, csináljunk közös programokat, vigyük közösségbe. Ez a legtöbb, amit adhatunk neki, röviden összefoglalva a figyelmünk, a törődésünk, és a minőségi idő, amit vele töltünk.
Semmiképp ne adjunk a kezébe semmilyen okos kütyüt, ne nézzen tévét. Ha vele vagyunk, mi se nyomogassuk a telefonunkat, hanem vele foglalkozzunk. Üljünk mi is a homokozó szélén, legyünk jelen úgy, hogy közben hagyjuk játszani, de ha be akar vonni minket is, elérhetőek legyünk számára.
Programok
A kis- és nagyobb gyermekek számára fontos, hogy közösségben legyenek. Így fejlődik a probléma-megoldó képességük. Mivel nem elszigetelten élünk, fontos, hogy megtanulják a jó és helyes konfliktuskezelést. Ezt csak akkor lehetséges, ha a többi gyerekkel, felnőttekkel találkoznak, kapcsolatba kerülnek egymással.
Már a kicsiknek is találhatunk olyan programot, amit élveznek. Csoportban a mondókázás, mutogatás, játékos, fejlesztő feladatok is érdekesebbek. Ahogy nőnek, egyre több lehetőségünk van, több helyre vihetjük. A színházlátogatást például ezekkel a programokkal alapozhatjuk meg.
Engedjük szabadon
Ha már totyogós, nyugodtan engedjük be a játszótérre, a homokozóba. Természetesen soha ne veszítsük szem elől, de hagyjuk, hogy kezdeményezzen, teremtsen kapcsolatot a nála kisebb vagy nagyobb gyerekekkel. Kússzon, másszon, totyogjon kedvére, szórja a homokot, figyelje a hangyákat, bogarakat, fűszálakat, szedjen virágot, kavicsokat, ismerje meg a világot.
Kreativitást fejlesztő játékok
Fontos, hogy a finommotorikus mozgások kialakuljanak, hogy gyermekünk ügyes és okos legyen. Gyurmázzon, színezzen, vágjon, rajzoljon sokat, labdázzon, lapozgassa a könyveket, tolja az autót, öltöztesse a babát, tanuljon sok mondókát, verset. Olvassunk, meséljünk nekik, hogy fejlődjön a szókincsük.
Ha már nagyobbak, olvassanak minden nap, hogy a helyesírásuk is fejlődhessen. Minden nap érje sok-sok sikerélmény, odafigyelve dicsérjük meg, ha valóban valami szépet, jót csinál.